Hasznos tudnivalók!
A Pákai HR Stúdió szinte minden belföldi pozícióra keres jelölteket. Az itt megfogalmazott tanácsokat − bár ezeket nem elsősorban a fizikai dolgozók, hanem a közép-, illetve felsőfokú végzettségűek részére állítottuk össze − mindenkinek célszerű figyelembe venni az álláskeresés során.
Hol keressük az álláslehetőségeket?
Elsősorban újsághirdetések − régiónkban főleg a Kisalföld, a Magyar Bazár, a Metro, az Expressz, a HVG − megpályázása útján számíthat sikerre, de egyre elterjedtebbek az internetes helyeken közzétett álláshirdetések is. A fejvadász cégek által hirdetett állások általában "jobbak", ugyanis akkor kerül egy pozíció fejvadász céghez, ha vezetői posztról van szó, vagy nagyobbak a jelöltekkel szemben támasztott elvárások. A tanácsadó cégek mellett szól még az is, hogy ők legalább szinte mindig válaszolnak a hozzájuk küldött pályázatokra. A fiatalabb korosztálynak érdemes az egyetemek, főiskolák által szervezett állásbörzéken tájékozódni. A fentieken túl ne feledkezzen el a legkézenfekvőbb módszerről sem, kérdezze meg minden ismerősét, tud-e valamilyen jó álláslehetőségről.
Az önéletrajzról
Pályázati anyagként − amennyiben nem határozták meg, hogy mit küldjön − kísérőlevelet, önéletrajzot és egy fényképet adjon postára. A pályázat legfontosabb eleme az önéletrajz, de tudnia kell, hogy nem ez alapján döntenek egy állás odaítéléséről. Az önéletrajz legfontosabb funkciója az, hogy felkeltse az érdeklődést Ön iránt, elérje, hogy behívják interjúra. Honlapunkon talál egy segédletet ahhoz, hogy elkészíthesse − a tartalmában és szerkezetében megfelelő − önéletrajzát.
Az interjú
Az első személyes találkozás, az interjú a leglényegesebb állomás a végső döntés szempontjából. Míg az önéletrajzban a tények (végzettségek, eredmények), addig az interjú során a szubjektív szempontok (fellépés, kommunikáció) a fontosabbak. A második találkozásra 3-4 főnél többet nem hívnak meg, sok helyen csak a legalkalmasabbnak tűnő jelöltet hívják be erre az interjúra. Ez a szakmaibb jellegű, azaz többet beszélnek a pozícióról, esetleg a leendő kollégáknak is bemutathatják, megtekinthetik a leendő munkakörnyezetet, próbafeladatot kaphatnak.
Az álláskeresésnek napjainkra egy olyan kiforrott módszertana alakult ki, aminek ismerete szinte elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyén megfelelő biztonsággal, tudatosan mozoghasson a munkaerőpiacon. Az álláskeresés sokkal inkább marketing mindkét fél részéről, mint humánerőforrás-funkció.
Tréningjeinken professzionális szintre fejlesztjük álláskeresési technikáját! Jelentkezzen, kérjen bővebb felvilágosítást! optimalizálás állást kínál, állás ajánlatok, győri állások, mérnök állások, állásajánlatok, állásajánlatok Győr-Moson-Sopron Megyében, állásajánlatok győrben, állás hirdetések, munkát kínál, gépészmérnök, vegyészmérnök, közgaszdász állások, orosz nyelvismeret, munkaerő közvetítés, győri munkaerő közvetítés, győri állásajánlatok, adminisztratív állások, vezetői állások, minden ami állás, állást kínál, állás ajánlatok, győri állások, mérnök állások, állásajánlatok, állásajánlatok Győr-Moson-Sopron Megyében, állásajánlatok győrben, állás hirdetések, munkát kínál, gépészmérnök, vegyészmérnök, közgaszdász állások, orosz nyelvismeret, munkaerő közvetítés, győri munkaerő közvetítés, győri állásajánlatok, adminisztratív állások, vezetői állások, minden ami állás, állást kínál, állás ajánlatok, győri állások, mérnök állások, állásajánlatok, állásajánlatok Győr-Moson-Sopron Megyében, állásajánlatok győrben, állás hirdetések, munkát kínál, gépészmérnök, vegyészmérnök, közgaszdász állások, orosz nyelvismeret, munkaerő közvetítés, győri munkaerő közvetítés, győri állásajánlatok, adminisztratív állások, vezetői állások, minden ami állás, állást kínál, állás ajánlatok, győri állások, mérnök állások, állásajánlatok, állásajánlatok Győr-Moson-Sopron Megyében, állásajánlatok győrben, állás hirdetések, munkát kínál, gépészmérnök, vegyészmérnök, közgaszdász állások, orosz nyelvismeret, munkaerő közvetítés, győri munkaerő közvetítés, győri állásajánlatok, adminisztratív állások, vezetői állások, minden ami állás, állást kínál, állás ajánlatok, győri állások, mérnök állások, állásajánlatok, állásajánlatok Győr-Moson-Sopron Megyében, állásajánlatok győrben, állás hirdetések, munkát kínál, gépészmérnök, vegyészmérnök, közgaszdász állások, orosz nyelvismeret, munkaerő közvetítés, győri munkaerő közvetítés, győri állásajánlatok, adminisztratív állások, vezetői állások, minden ami állás, állást kínál, állás ajánlatok, győri állások, mérnök állások, állásajánlatok, állásajánlatok Győr-Moson-Sopron Megyében, állásajánlatok győrben, állás hirdetések, munkát kínál, gépészmérnök, vegyészmérnök, közgaszdász állások, orosz nyelvismeret, munkaerő közvetítés, győri munkaerő közvetítés, győri állásajánlatok, adminisztratív állások, vezetői állások, minden ami állás,
|
|